szombat, január 10, 2009

megint betegeskedünk:(

Az egész tegnap kezdődött. Reggel arra ébredtem, hogy rohannom kell, mert hasmenésem van. Gondoltam ez remek, nem is olyan rég volt, hogy ilyen bajunk volt:( reméltem, hogy egy kis influenzán kívül már nem jön más tavaszig. Persze azzal, hogy azt hittem, hogy a hasmenés lesz egyedül, akkor tévedtem. Ugyanis kisvártatva jött a róka. Egész nap ezt a 2 tevékenységet váltogattam, közben feküdtem és reménykedtem, hogy a srácok valahogy kibírják nélkülem. Délutánra szépen felment a lázam is, mikor megjött a férjem már jobban voltam, de csak fekve volt jó, ha felültem, vagy felálltam azonnal fájni kezdett a fejem. Ami nem csoda mert egész nap semmit sem ettem, ittam. Este végül pár szem háztartási keksz magamban tartása után engedélyeztem egy Rubophent, ami éjjelre levitte a lázam. Ma ugyan gyenge voltam, de már egész jól éreztem magam, kaja minimumon, ital kortyonként. A gyerkőceim és a férjem is jól voltak. Örültem, hogy csak én kaptam el, ezt a gyors vírust. hurrá megúsztuk!
Aztán a délutáni alvásból a nagyfiam hányva ébredt, az azóta is kergeti a vörösbundást. Megy fel a láza, bágyadt, se enni, se inni nem tud. Komolyan ez jobban fáj, mintha én volnék beteg.:(((
Most persze nem kérdéses, hogy végig fog menni az egész családon, bárcsak átvehetném tőlük ezt a betegséget.
Közben meg szmogriadó és gázkészültség és én még egy babát szeretnék, ilyenkor komolyan elgondolkodom, hogy vajon jó ötlet-e...és ez szomorú.

13 megjegyzés:

ercsu27 írta...

Szia Timikém!
Szomorúan olvasom, sajnálom, hogy betegek vagytok!:-(
Még van pár tételem mára, holnap írok!
Puszi!

Clinique-Bogi írta...

Jobbulást nektek! Puszi!

Anice kötős blogja írta...

Jobbulást! Akkor jó, ha a gyerek inkább rosszalkodik, ugye?

Timici írta...

lányok, köszönöm szépen a jókívánságokat:o)remélem használni fognak. Éjfél óta alszik végre nyugodtan, remélem kitart reggelig. A minipasim eddig tünetmentes, kérdés mit hoz a holnap...
Anice, nagymamám is midig ezt mondja:o))) és milyen igaz.:o)

Bozzay Cecilia írta...

Jobbulást kívánok és kitartást! :-)

Edige írta...

Azóta, remélem, már jobban van mindenki!

nöné írta...

Mielőbbi gyógyulást Nektek!

Tündérke írta...

Jobbulást kívánok nektek!

Timici írta...

Lányok, köszönöm szépen a jókívánságokat! Bence sajnos még nincs jól, aggódom miatta, mert amúgy is sovány:(((. Szerencsére a minipasim eddig nem kapta el és a férjem is jól van.
Köszönöm, hogy gondoltok Ránk.:o)

Dora írta...

Timi, jobbulást nektek! Mi lesz igy a csütörtökkel? Lefújva?

Timici írta...

Dóri,köszi,most már kicsit bizakodóbb vagyok, de még nem szeretném elkiabálni. Szerintem talán jobb ha csúsztatjuk egy héttel, nem szeretnénk senkit megfertőzni. Ugye megoldható?:o)

Kriszti írta...

Szia!

Remélem mára jobban vagytok. Ha van egy kis időd, kérlek nézz be hozzám.

Timici írta...

Szia Kriszti, Bence jól van köszönöm, Balázs viszont hajnal 4óta kergeti VUKot:((( és még túl kicsi, hogy értse mi történik, ezért nagyon rosszul viseli.:(
megyek benézek Hozzád...:o)