hétfő, február 02, 2009

Kézírásom

Kata barátnőm kért fel a játékra, most megint egy picit megmutatok magamból;o)
Igaz nem igazán értem mi lenne a játék lényege, hacsak nincs grafológus a társaságban, akkor túl sok nem fog kiderülni rólam.
Max. hogy melyik betűt szeretem ill. nem szeretem leírni.:o)

Sajnos mióta leginkább csak a billentyűzetet használom az írásképen sokat romlott.:(
Pedig régen olyan szépen írtam, na nem gyöngybetűkkel, de olyan egyben volt az egész.
Apu mindig azt mondta, hogy szépen írok csak olvashatatlanul.
Ő műszaki írást tanult(mérlegkészítő műszerész), minden betű mint a cövek.:D
Én is tanultam technikán műszaki betűket írni, de nem maradt meg, csak annyi, hogy minden év elején le kellett írni a füzet első lapjára 70 fokos dőlésszögben csupa nagy betűkkel:
DOLGOZNI CSAK PONTOSAN ÉS SZÉPEN
AHOGY A CSILLAG MEGY AZ ÉGEN

Aztán legközelebb akkor kellett figyelnem az írásomra, mikor a lakberendezés vizsgámra készítettem a tervrajzokat, de már az is régen volt, talán igaz sem volt.

akiket én szeretnék játékba hívni:
Edige, Hubbub, Judilla, Lilang, Kriszti

és hogy egy kis plusz is legyen benne, kérlek benneteket hogy írjatok pár szót az írással kapcsolatban, bármit, storyt, hozzáállást, akármit, köszönöm.

Jó játékot!

7 megjegyzés:

Edige írta...

Köszönöm, hogy rám gondoltál, mindjárt írok is pár sort...

Nina írta...

Most, hogy említetted nálam a monochrom és az IsaV szavakat, eszembe jutott, hogy jesszus, nekem még ott a Fairies love is :)
Isa is, mono is :D

Te sem fogsz unatkozni :)

Dora írta...

Megirom én is, ha alszanak a gyerekek ;) Bár tényleg én sem értem, hogy mi haszna ennek, ha nincs egy grafológus, aki kielemezze.

Timici írta...

Edit, Dóri, köszööm, hogy játszotok velem.:o)
Nina,:o)hát unatkozni tuti nem fogok, a szép virágaidat meg el is fejlettem dícsérni, pedig csodásak!Az enyémek a kertben alszanak még, de 1-2 már láttam, hogy kikukucskált;o)

Lilang írta...

Szia!
Köszi az invitálást de ezt most kihagyom.
Nem igazán értem a játék lényegét....

Timici írta...

Lilang, sajnálom, de tiszteletben tartom, ha nincs kedved:o)

Judilla írta...

Timi drága, én szívesen írnék, de a fotómasinám elhalálozott.:(
Nem tudok képet mutatni semmiről sem, így sajna ezt a játékot nem tudom vállalni.:(