Ez a fotó a régi gépünkkel készült, mit mondjak meg is látszik rajta:( de az újat a férjem használja és nem jutok hozzá.:S A fényviszonyok sem ideálisat és totál televakiuztam, de a gép aksija is lemertült így megnézni sem tudtam a képet csak letöltés után. Legközelebb remélem már jobb fotót és látványosabb állást tudok mutatni.
Azért a lényeg látszik, mármint nagy különbség sajnos nem mutatkozik az előző jelentés óta, ugyanis az elmúlt héten egy szálat sem böktem bele.:( A fiúk taknyosak, köhögnek, vkinek folyton orrot kell töröljek, így aztán napközben elő sem veszem.
Este pedig a Laminaria kendőt kötögettem, bár többet bontottam mint kötöttem. Illetve nem is, hanem mint Déva vára csak fordítva, mert én amit éjjel megkötöttem azt nappal lebontottam. Ugyanis a nagy éjszakai bebóbiskolásos kötéseknek az lett a vége, hogy folyton elszámoltam és akkor ugye az újabb szaporításos sorban már nem stimmelt a minta.
ez egy régebbi fotó, képzeljetek hozzá még néhány ugyanilyen sort.:o) a fonal uruguayi merino, nagyon finom pihe-puha és istenien bírja a bontást is.:o)
A héten mindkét munkámmal szeretnék haladni, remélhetőleg a jövő héten látványosabb képekkel jövök majd.
Szolgálati :)
12 éve
5 megjegyzés:
A lamináriáért meg külön irigyellek, már én is szeretném, de nem akarok kötésből is annyi dologba belekezdeni mint a himzéseknél...
Jaj Timici, nagyon szép lesz minden: a laminaria-a fonala különleges és a hímzés-ezért még jobban irigyellek.
Új arculat is van? Mindenki szebbet talál mint én.;)
Klaudia, én sajnos nem vagyok ilyen eltökélt, folyton újba kezdek, aztán csodálkozom, hogy minden olyan lassan halad:D
Anice, aranyos vagy, köszi szépen:o). új az arculat, de még nem az igazi, próbálkozom;o)
Nagyon szép lesz a Lamináriád. Tök jó választás volt hozzá ez a fonal.
Az afrikai csaj miatt ne aggódj, enyém sem sokat haladt. Szerintem téged is jobban izgat a kendő mostanában. :D
Kriszti, köszi:o) én már többször elbizonytalanodtam, hogy vajon tényleg jó választás volt-e ez a fonal. Nem a fonal miatt, mert az csodaszép, hanem azért mert nagyon vékony és nekem sokkal nehezebb ezzel a lace weighttal dolgozni, mint egy fingeringgel mondjuk. Az eredmény azért remélem majd engem igazol a végén.:o)
Megjegyzés küldése