csütörtök, január 27, 2011

vegyesvágott

újabb pocakfotó, magad uram ha szolgád nincs jeligére:o).
Szerencsére bár telnek a hetek és a pocaklakó szépen nő, a pocakom nem, úgyhogy elégedett vagyok.:o) Eddig 5,5kg a súlygyarapodásom, mert hála a diétának fogytam is...
Balázsom nagyon figyelte, hogy mit is művelek, rajta a varázslósipka, készülünk a farsangra:o)

ez a Lanarte babaköszöntő készülget Balázsnak, de amilyen "ügyes" vagyok elkavartam a mintát, amivel még anno Dóra szánt meg, most pedig nem tudom befejezni:(, pedig már csak a maci van hátra és a keret, no meg némi kontúr...ha vki ismeri vagy látta a mintá szánjon meg! köszi:o)

ezt a készletemet pedig Dóri ihletésére kezdtem el, hamár a babaköszöntővel nem tudok haladni. Sokat ezzel sem követtem el, ez 2 nagyon rövid este eredménye és hol van még a csokros rész, hjaj nekem, ilyen lesz majd egyszer.


ez pedig egy nyakmelegítő Balázsnak, Orsi útmutatása alapján,
sajnos ez egy többszörösen sikertelen történet:(
Először megkötöttem és kicsinek találtam, lebontottam, persze próba közben kiderült, hogy jó lett volna, hát újra megkötöttem, gyorsan megy nem is az a baj, hanem, hogy Balázst zavarja, viszket tőle a nyaka:(. Pedig szerintem nem szúrós, de úgy látszik ő is rám ütött ebben, hogy bármi van a nyakában az szúr, viszket, nem jó. Így ismét bontás lesz belőle, aztán talán sapkaként több hasznát vesszük.:o)
fonal: Barka Ötórai tea

és íme a pocaklakóm:
tiszta apukája:o)

9 megjegyzés:

Monika írta...

Annyira megható a fotótok!!!!!!:)Balázs írtó édes,ahogy figyel.:)Látszik rajta,hogy nem csak a fotózás izgatja,hanem a kistestvér is.
"tiszta apja".:)))))))
Izgalmas!!!!Olyan édes egy kisbaba!!!!

Timici írta...

Mammka,
köszi, aranyos vagy! Jól látod, Balázst nagyon izgatja a kistestvére, várja már nagyon. Már most nagyon kötődik hozzá, megöleli a pocakom, az oviban ha elbúcsúzunk nemcsak nekem ad puszit, hanem a pocaknak is, de persze itthon is előfordul, hogy puszilgatja. Ha csuklik a baba, fogja a pocakom és nagyokat nevet, tetszik neki nagyon az egész.:o) Nekem ez elég furcsa, mert Bence nem volt ilyen mikor Balázst vártam és ő most is inkább távolságtartó, na persze ő már tudja, hogy mi vár rá.:o)))

Ányi írta...

Nagyon csini a kismama! Gondoltam rád karácsonykor, hogy bírod a fogyit, de klassz látni, hogy jót tett és az 5,5 kiló az kb a semmivel egyenlő!

nöné írta...

Nagyon helyesek vagytok, mind a hárman:o)

unikat írta...

Nagyon szép kismami vagy! Helyes a pocakod.
Jó egészséget, jó öltögetést!

Andulka írta...

Aranyosak vagytok! Vigyázz nagyon magatokra!

Dora írta...

De jó lesz ez a biciklis! De nem tűnik annyira nagynak, haladni fogsz ezzel! Talán tényleg a virágok lesznek melósak, de a többi szellős :) Szép lesz nagyon!

Azért nem olyan kicsi a pocakod :) Bár igaz, hogy már a vége felé közelítesz :)

Zsuzsu írta...

Szia!
Valóban tiszta Apja:-)
hihetetlen ezt így látni:-)
Vigyázz Magatokra!
Zsuzsu

Timici írta...

köszi a sok kedves szót! aranyosak vagytok:o)