életmentő lettem...

na jó nem mindenkié, csak a fél éves kisfiamé.:) Neki viszont nagy szüksége van rám, ugyanis 2 napja megtanult kapaszkodva felállni és azóta mindenhol állni kell.
A vasalódeszkába kapaszkodva, a kaspóra támaszkodva, a lépcsőbe csimpaszkodva és úgy általában véve min-den-hol.:)))
Hiába teszem vissza folyton a szoba közepén lévő játszószőnyegre, seperc alatt máshol zsiványkodik.
Ha végül a járókába teszem, mert a mosogatógépet már jó lenne beindítani és kéne 2perc nyugi, akkor ott áll fel és sírdogál, hogy se leülni, se mást nem tud csinálni, menjek mentsem meg!:)

Hát itt tartunk a mozgásfejlődésben.

Amúgy: a súlya 1hónapja 7400gr és 59 centi. Már próbáltam neki reszelt almát, almalevet adni, de nem sok sikerrel. Talán nem köpte olyan gyorsan vissza, mint anno Bence- mert ő abban szerintem verhetetlen volt:D- de nem érezte úgy Milán, hogy valami jó történik vele. Aztán mikor egy pici darab alma a fájpadlására tapad, hát akkor aztán végérvényesen eldöntötte, hogy ez vmi borzalom és miért gyötröm én őt ezzel, mikor inkább szopizna.:D

Ami nekem új, így a 3.gyerek környékén:D az a virágföld kipakolása a kaspókból illetve a föld kóstolgatása. Ez eddig kimaradt, mert a régi lakásunkban a komódok tetején voltak a növények és Balázs már 1,5éves volt mikor ideköltöztünk, nem foglalkozott már a virágokkal. Milán viszont kihívásnak tekinti, hogy ha elfordulok egyenesen a kaspók felé kússzon és ásson egy keveset, 1m2-en beterítve a lakást és magát földdel.

Ami már nem új, csak mindig kudarcként élem meg, az a napirend és annak egyik napról a másikra történő felborulása. Mikor a gyerek végre stabilan alszik napközben 3szor 1 órát, aztán másnap már csak 3szor 10percet, na az tud fájni!:D De napközben még csakcsak átvészeli az ember, ellenben éjjel az eddig 5-6órát egyben alvó ksibabámból újra 3óránként szopizó csecsemő lett. Úgyhogy nincs mese, éjjel magam mellé veszem az ágyba és fekve szopizunk, hogy azért 4-5órát én is vízszintesben töltsek, hamár aludni nem nagyon tudok.

De ezek eltörpülnek amellett, hogy mennyire jó érzés ennek a 3 gyönyörű fiúcskának az anyukájának lenni. Mikor látom mennyire szeretik Milánt és milyen odaadóan segítenek neki, játszanak vele, az minden fáradtságot elmúlaszt és olyan jó érzéssel tölt el, hogy csuda. Ilyenkor sokszor gondolok arra, hogyha én már nem leszek, legalább ők itt lesznek egymásnak, remélhetőleg mindig ilyen jó testvérek maradnak majd.