kedd, november 09, 2010

túl a félidőn...

kicsit vegyesek az érzelmeim. Egyfelől nagyon jó érzés, hogy már a felén túl vagyunk és egyre nagyobb a baba, másfelől viszont van egy szomorúság is bennem, hogy Ő lesz az utolsó pocaklakóm. Soha többé nem fogom érezni ezt a dolgot, a mocorgást, csuklást, ezt a szimbiózist.
Nagyon szeretek pocakos lenni, mindazok ellenére amilyenek a terhességeim voltak(veszélyeztett vetélések, veszélyeztett koraszülések, cukorbetegség, nyíló mészáj, császármetszések, stb.) mert ez akkora csoda, hogy minden eltörpül mellette.:o)

Tegnap megkaptam az AFP eredményem, ami szuper lett. hurrá! Holnap pedig hívhatom végre a genetikát, hogy milyen lett az amnio eredménye, remélem elkészül addigra. Lassan ideje lenne felkeresnem a védőnőt is, még nem volt szerencsénk egymáshoz. Tavaly mikor elvesztettük a babánkat, azt mondta a 12.hétig ne is menjek, azt hiszem ezt sikerült betartanom.:D

hobby:
Mostanában inkább kötögetek, bár mutogatni valóm nem igen van:S. Lassan ideje lenne elkezdenem a Karácsonyi SAL mintáját, különben már nem igen lesz értelme...

14 megjegyzés:

Anita írta...

Eddig ugyan még nem írtam, de nagyon drukkolok nektek, hogy minden rendben legyen a pocaklakóval! :)

nöné írta...

Örülök a jó eredménynek, szorítok a másikért is! Vigyázzatok magatokra, és alkotgass, míg nyugodtabban megteheted:o)

CathlenKata írta...

Gratulálok Timike! Természetesen drukkolok a pocaklakóért, hogy minden rendben legyen.
Puszillak:Kata

Szihaj írta...

Gratulálok, és nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen :))

Karina írta...

Én is szívből gratulálok! Élvezd a pocakosságot, valóban a legszebb időszak, én is akkor érzem magam a legjobban a bőrömben :)

*kateee írta...

Gratulálok, és jó egészséget kívánok az egész családnak... Ismerem az érzéseket sajnos az összeset amiket felsoroltál, és azt is mikor tudom, hogy az utolsó de én etéren egy évvel előtted járok, pedig be jó volna... :) a kedves párom azóta is fájdítja a szívem vele... "Jól nézd meg, élvezd ki, mert legközelebb az unokád lesz ekkora gyerek a kezedben" :(

borsoo írta...

Szia Timi!
Örülök, hogy minden rendben. Az érzések ismerősek nekem is :)

Anice kötős blogja írta...

Szia, örülök a jóhíredidnek!

Suzi írta...

Örülök, hogy jól vagyok!!!
És ne szomorkodj, gyönyörű nagycsalád lesztek!!

unikat írta...

Jó egészséget nektek, s élvezd a babával a közös pillanatokat előbb pocakban, majd a karjaidban.

Silerika írta...

Jó egészséget kívánok mindannyiótoknak! Jó kötögetést, és azért azt is meglehet ám mutatni, hogy mit készítettél! :o)))

Timici írta...

Köszönöm szépen mindenkinek a kedves szavakat, nagyon jó érzés tudni, hogy ennyien drukkoltok nekünk!:o)

Most hívtam a genetikát, sajnos pont szabadságom van a hölgy aki csinálja, így egy hetet még várnom kell.:(

Andulka írta...

Timi! Minden rendben lesz! Élvezz ki minden percet, én sajnos még nem élhettem át... :-(((

Timici írta...

Andi,
köszi igyekszem élvezni minden napot:o).
Tudod, ami késik nem múlik, nemsokára Te is átéled majd, drukkolok!;o)