csütörtök, június 03, 2010

vegyes vágott

Tecának készült ez a kis hímzős tartó, néhány sk festett fonal, finom teák és csoki kíséretében keltek útra viszonzásképpen a sok szuper kreatív újságért, amit Tecától kaptam.
köszönet érte itt is!:o)

tavaly a szomszédasszonyom rámtestálta az elvirágzott liliomát, hogy én úgyis jobban tudok rá vigyázni:o) tavaly 3virága volt mikor a boltból hazahozták, most 14lesz rajta ha minden jól megy.:o) mellette az imádott hortenziám, tele bimbóval:o) nem is tudom mi lenne velem kert nélkül...

ő a kedvenc iszalagom, Piilu névre hallgat, egyszerre több féle szirmú virágot is hoz, de a színe is csodás és hogy tele van virággal! van ennél szebb látvány egy kertésznek?:o)

idén végre lett aprócska konyhakertem, tényleg pici, de azért vetettem ezt-azt bele(paradicsom, paprika, sütőtök, répa, retek).
Íme az első érett példány!:o) nagyon finom volt, jövőre többet vetek belőle.
Van egy csinos kis(1m2) fűszerkertem is, legközelebb azt is megmutatom.;o)


ez pedig az aktuális kötésem(többek között) Melinda mesés fonalával követem el a Flower Basket mintát Evelyn Clarktól mivel ez egy lace fonal, kénytelen vagyok 3,75ös tűvel kötni, mit mondjak ez számomra nem akkora öröm(közelebb áll hozzám a fingering vastagság olyan 4,5es tűvel:o)), de remélem az eredmény majd kárpótol érte.;o)

Szerettem volna még mutatni pár dolgot, de valahogy nem sikerült feltölteni a képeket.
A fiaim szülinapra voltak hivatalosak május elején, 2 Levente nevű kisfiúhoz. Erre az alkalomra készítettem 2 polártakarót, amelyekre LEVENTE nevet varrtam elütő színű anyagból. Az egyik kék alapon sárga betűkkel, a másik v.zöld alapon narancs betűkkel készült.
Természetesen ezek után a minipasijaim is benyújtották az igényt saját nevükre szóló takaróra.:o)

Készült még pár apróság, ahogy tudom mutatom...
A kezem szerencsére jobban lett, hála annak, hogy sokkal, de sokkal kevesebbet ülök a gépnél.
Rájöttem ugyanis, hogy az egér markolászása sem tesz jót neki:( , meg a vasalás, emelgetés, cipelés sem, de azokat sajnos nem tudom kiiktatni, így a netezést voltam kénytelen háttérbe szorítani.:(
Ezért bár ha kis időm van benézek a kedvenc oldalaimra, de előfordulhat, hogy nem hagyok megjegyzést, amit régen el sem tudtam volna képzelni...ettől függetlenül mindenki munkáját örömmel nézegetem és csodálom.
Alkossatok továbbra is sok szépséget!

8 megjegyzés:

Andulka írta...

Nagyon klassz lett a hímzős tartó! A virágaid csodaszépek! A kezedet kíméld továbbra is!

dviki írta...

Azért egy ici-picivel gyakrabban jelentkezhetnél. ;)

A virágaid nagyon szépek....irigy szmájli.
Különben, ha nekem megadatna, hogy kertes házban éljek a családommal, én akkor sem szeretnék nagy veteményeskertet, pár négyzetméter a legalap dolgoknak és kész. ;)
De virágoskertet ill. udvart annál nagyobbat szeretnék! :DDD

nöné írta...

Minden szép, amit mutogattál. Kertecskéből pedig elég pont annyi, amennyid van, ugyanis sok szép dolog piciny helyen is elfér:o)

Szihaj írta...

Csodaszép minden!
Azok a virágok! Irigyellek, hogy van kerted! Nekünk sajna csak néhány cserép jut egyenlőre, de remélem, egyszer majd lesz egy kis talpalatnyi saját földünk is :-D Mindig mondom, csak akkorát szeretnék, ahol elfér egy kutya, egy macska, egy hinta a gyereknek, meg pár virág :-DD
Szép lesz a kendőd, nagyon üdék a színei! Az én Lamináriám is ilyen vékonykából készül(ne, ha mostanában kötném), én szeretem kötni :-D

Jutka írta...

Sok szépséget mutattál, de a kendőkezdemény nálam a nyerő.

zazálea írta...

Óh, a fingering 4,5-esssel, az az én kedvencem, finom, puha, haladós, szeretem. :o) És értem... Viszont ez a kendő igen jó lesz, ha készen leszel, fogsz neki nagyon örülni, higgy nekem. :o)))

Melinda írta...

:) Milyen klassz dolgok!
A kendő csecse lesz, kitartás!:x

Timici írta...

Andi,
köszi:o), igyekszem kímélni, csak hiányzik ha nem olvashatlak Titeket.:(

Viki,
jöhetnék gyakrabban tény, majd igyekszem.:o) Kívánom, hogy megadasson hogy kertes házban lakjatok és legyen akkor kerted amekkorát szeretnél!!!
Én szeretnék nagyobbat, sokkal nagyobbat(sok eperrel, borsóval meg sóskával), de ennek is örülök nagyon és nem cserélném vissza a régire.:o)

Gyöngyi, köszi aranyos vagy! azért egy háromszor ekkorát is el tudnék képzelni kertből, akkor lehetne több fánk és virágunk, meg külön sütögető és kutyusunk is, de majd talán egyszer...

Hajni, köszi:o) kívánom, hogy legyen kertetek hintával, kutyával!
kendő: csodás lesz a Lamid és nagyon jól haladsz vele, tuti hamarabb megleszel vele, mint én ezzel és nem csak a tűméret miatt.:o)

Jutka,
köszönöm, örülök, hogy tetszik, igyekszem haladni vele, hogy még szebben nézzen ki;o)

Rita,
örülök, hogy Te is szereted a fingeringet és a vastagabb tűket;o).
Már már néha úgy érzem a csipkeguruknál én vagyok az elrettentő példa:o), de jó tudni hogy vannak sorstársaim.;o)
kendőcske biztos szép lesz, már csak a fonal végett is:o)


Melindám,
:*) köszi.:o)
Kitartás nagyon kellene, tudsz küldeni elsőbbségivel?:D