hétfő, február 08, 2010

és akkor a virágok

amariliszem, háttérben az autómmal és a havas, hókupacos utcánkkal
nárciszkezdemények

lila krókusz
egy kifesletlen bimbó:o)
együtt a banda

ő egy iszonyatosan hoszzú szárú orchidea, a cserepét is kinőtte már, így elvirágzás után kénytelen leszek átültetni, tenyérnyi fehér virágai vannak, imádom!
ő pedig egy mentett orchideám, aki nagyon hálás és sokszor virágzik,
most épp 10bimbót hozott, remélem mind kinyílik majd
ez a halvány rózsaszínes-lilás szépség csak egy virágot hozott, de én ennek is roppant mód örülök.:o) Ugyanis voltam olyan balga, hogy mikor nőtt a szár túlságosan meghajlítottam karózásnál és félig eltört.:( Így az is csoda, hogy megmaradt, nemhogy még virgázik is.

15 megjegyzés:

Andulka írta...

Nagyon szépek a virágok! Igazi tavaszi hangulatot teremtenek, bárcsak már kint is tavasz lenne...

dviki írta...

Nagyon szépek! :)))
Én kivittem telelni az orchideáimat anyuékhoz, mert a panelban nagyon melegük volt. Lassan vissza is kellene őket hoznom, mert az egyik már nagyon hozza a bimbókat.
Apropó, te nem szoktad visszavágni a szárát semennyire virágzás után?
Mert én hallottam,olvastam ezt is, azt is és nem tudom, hogy mi lenne a jó.

Timici írta...

Andi,
a kertünket elnézve ahol a hétvégén a hóból csúszkadobot építettünk még nagyon távol a tavasz, pedig én is nagyon várom már, addig is legalább a lakásba becsempésztem picit;o)

Viki,
köszi:O)majd muti a Tieidet is!
Én megmondom őszintén vissza szoktam végni a szárat teljesen. Eleinte meghagytam olyan 3-4rügykezdemény hosszat, de nekem nem vált be. Nem lett igazán szép a növény és nem is lett rajta túl sok virág. Azóta inkább visszavágom őket teljesen, így hosszabb szárral több virágot hoznak. Persze lehet egy ügyesebb kertésznek a félig visszavágott szár is szépen fejlődik, én csak kocakertész vagyok.:D

Timici írta...

nem dobot, hanem csúszkadombot,
és nem végni, hanem vágni így jár aki kapkod:S

Éva blogja :) írta...

Szinte már tavasz van nálad ezekkel a szép virágokkal! :)

Ahama írta...

Lassacskán leutánozza majd az ablakon kívüli világ az ablakon belülit :)
Gyönyörűek az orchideák!

Melinda írta...

Gyönyörűek a növénykéid!:)))
Én sajnos kinyírom őket.:S

unikat írta...

Gyönyörűek!

Kriszti írta...

Nagyon szépek a virágaid. Nálunk nem sok bírja a klímát. Életem első orchideája most virágzott el, majd kérek Tőled tanácsot, mit csináljak vele.

Edit írta...

Gyönyörűek a virágaid!!! Nézz be hozzám, vár rád valami :)

Laucica írta...

Nagyon, nagyon szépek!!:))

Timici írta...

köszönöm szépen a kedves szavaitokat!:o) örülök, hoyg Nektek is tetszenek, mert én ugye elfogult vagyok:o)))

Edit, kocogok:o)

melcsilla írta...

Nagyon szépek a virágaid, behozzák a tavaszt a házba!
Én vissza szoktam vágni a szárát teljesen elvirágzás után. Most a beépített erkélyen nálunk hűvösebb van, kitettem őket még ősszel, és nagyon tetszik nekik, egy már nyílik, egy meg most hajtott szárat.

Timici írta...

Melinda, majd muti őket, imádom nézegetni más virágait is;o)

Ahama írta...

Timi tudnál tanácsot adni, hogy elvirágzás után mit kell tenni az orchideákkal? Sikerült vennem egy nagyon szép példányt a svéd bútorboltból és szeretném ha sokáig megmaradna. Köszi!