kedd, október 27, 2009

állandó időhiány

jellemzi a napjaimat.:o( Sajnos sokkal több mindent szeretnék csinálni, mint amire futja az időmből. Gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, de engem kezd egyre jobban frusztrálni.:(

Nagyon kéne már készülnöm karácsonyra, hogy ne járjak úgy, mint tavaly, hogy az utolsó napig gyártottam a dolgokat és alig maradt idő az ünnepre készülődni.:S Persze már most látom, hogy megint nem lesz meg minden, amit szeretnék.

Most épp az utolsó napokban vagyok, hogy feladjam az Angel Swap párom ajándékát. Még egy-két apróság hátravan, de alavetően jól állok, persze ezt is a legvégéig sikerült elhúznom.:(

Hétvégén a kertet csináltam, szerencsére szép napos időnk volt, így nem kellett nagykabátban gereblyézni és a bokrok alatt hajladozni. Mondanom sem kell, hogy hiába szedtem össze egy kazal falevelet még mindig nem hullott le sem az aranyeső, sem az orgona, úgyhogy lesz még mit csinálni. Ki tudja akkor is kegyes lesz az időjárás.:S

Míg a kertben tettünk-vettünk bejött hozzánk egy kiscica, olyan 2-3hónapos lehet, nagyon kis kedves, játékos, igazi lüke kölyök macska.:o) Balázsom elő kérdése: "aludhatok vele?"
Imádja az állatokat, akárcsak én, annyira örült ennek a kiscicának, hogy féltem sírás lesz a vége este mikor bemegyünk és a cicus nem jöhet. Szerencsére tudomásul vette, hogy a cica nem fog a lakásunkban aludni.

Azóta minden nap jön a cica, hol játszani, hol kaját kéregetni. Nyakörve ugyan nincs, de állítólag 2 házzal odébb lakik és van gazdája. Nem tudom mennyire gondozzák, mert folyton éhes, a minap a szomszéd kutyának akartam átvinni a csontot és míg felöltöztem a lábtörlőre tettem az alufóliás csomagot. Mire visszanéztem a kismacsek szana-széjjel szagatta és ellopott egy csontot, amit másnap a bokor alján találtam teljesen tisztára pucolva.:o) Persze értem én, hogy a kicsik folyton ennének, de ez szerintem konkrétan nagyon éhes volt.:D

Ma is jött, sírt nagyon, úgyhogy kapott tejet. Íme őkelme:

Hálája jeléül egész délután a teraszon napozott a lábtörlőn és a teraszajtón keresztül játszott a fiúkkal. Aztán mikor lement a nap ő is elsétált, gondolom ment máshova kéregetni.;o)
Idén is faragtunk töklámpást. A fiúk már egy hónapja nyúztak minket, hogy
"mikor lesz már tökünk?":D
Aztán a hétvégén végre kifaragtuk, ilyenek lettek:
majd fotózok egyet sötétben mécsessel megvilágítottak is.
A mosolygósat én csináltam Balázsnak, a mérges fejűt Bence készítette magának.
végül 2 gyerekszáj:
Balázs hétvégén egy olyan pizsamát kapott, ami telis-tele van macival.
Miután felöltöztettem, ment le a nappaliba az apjához és már a lépcsőről újságolta:
-Nézd apa! csupa maci vagyok! :o)
imádom benne, hogy ő minden apróságnak tud örülni:o))) remélem sokáig így marad
Tegnap mikor este nagyon belendültek a fiúk, mondtam nekik, hogy már csak kicsit több, mint egy hónap és jön a Mikulás a gyerekekhez.
Ma Bence feltünően jól viselkedett, aranyos volt, szépen eljátszottak Balázzsal.
Délután mondja nekem:
-Anya! észrevetted milyen jó voltam ma?
-Igen kicsim, nagyon rendes fiú voltál.
-Tudod miért? ....hát a Mikulás miatt.
:o)))

11 megjegyzés:

nöné írta...

Gyerekszáj: édes kispofák!
Kiscicus: sajnálkozva olvastam a soraidat Tündikémmel. Ugyanis nagy-nagy cicarajongók vagyunk, persze Baboo is imádja a mi kis lomposunkat:o)

Timici írta...

én is sajnálom a cicust, mert nagyon aranyos, szép is és tiszta, de azon kívül, hogy adok neki egy kis kaját nem tudok mit tenni.
Befogadni így hogy van gazdája nem lehet. Nem tudom mi lesz vele télen, de remélem hogy nem fog fagyoskodni. Itt a házban már minden szomszéd etette.:D Hol itt hol ott kéreget, játszik, ügyesen feltalálja magát.;o)Először azt hittük kóbor cicus, a szomszédunk tervezte, hogy befogadja, utána derült ki, hogy van gazdája, bár nyakörve nincs. tudod a helyében legalább egy bolhanyakörvet tuti tennék rá, hogy tudják nem kóbor macska, de hát nem vagyunk egyformák...
A Ti cicáitok nagyon szépek:o)

Kriszti írta...

Nagyon jók a lámpások. Bence halloweenesebbre vette a figurát, ha jól látom.

Azt hiszem, a Mikulás hozzátok tutira megy. Ilyen jó fiúkat nem hagyhat ki a sorból. :)

Anita írta...

Az időhiány ismerős és én ráadásul pocsékul állok az angel swap ajándékommal. Semmi haladást nem produkáltam a hétvégén... szombaton Andris osztálytalálkozóra megy este, azt hiszem, kihasználom és akkor hétfőn elsőbbségivel postára adhatom.

A levélszedegetést én még el sem kezdtem, mert szinte mindenünk zöld, ráadásul az erdőben még rengeteg levél van a fákon sajnos.

A tökök nagyon jól sikerültek, ügyesek vagytok! :)

Timici írta...

Kriszti, jól látod, Bence rémisztő tökfilkót szeretett volna csinálni:D. Szerintem ügyes lett, de a tulaj nem elégedett, jövőre még rémisztőbbet szeretne.:D:D:D
Mikulás tuti jön, de hoz virgácsot is;o)

Anita,
drukkolok, hogy a hétvégén elkészülj Te is! most írta Helen, hogy aki késik írjon mailt a párjának aztán kész. szerintem sem a világ pár nap csúszás;o)
falevelek: ne is mondd, ma is összeszedtem reggel egy madarasteskós szatyorral:(
tökök:köszi:o)

Lilang írta...

Aranyos a cicuska :)
A töklámpások fantasztikusak. Jó, hogy a gyerekek fogékonyak az ilyesmire :)
Kíváncsian várom mit találtál ki az angyalos ajándékozósra :) Az enyém már postán van.

xlliann írta...

Szép kis cica,a lámpások meg ötletesek mindenki az ízlésének megfelelőt faragott.

dviki írta...

Már Dóri is írta és én is így vagyok vele, hogy annyi mindent szeretnék csinálni egyszerre és azonnal, hogy a nap végére azt veszem észre, hogy semmit nem csináltam! :DDD
A karácsonyi készülődést is próbálom elkezdeni időben(nekem sem sikerült tavaly ;), de még mindig csak ott tartok, hogy rengeteg mintát kinyomtattam....

A cicusról annyit, hogy nekünk most nincs (és nem is lesz, mert panelban lakunk), viszont gyerekkoromban én is aludtam cicával. ;))

Timici írta...

Lilang, köszi, főleg Bence szeret velem kreatívkodni, de idén az adventi készülődésbe már szeretném Balázst is bevonni.;o)
Angel Swapot feltettem, szerintem tuti nem olvas engem a párom;o).
De ügyes vagy, hogy Te már postáztad is, én holnap fogom feladni.

xlliann,
nem csak ízlésének, de vérmérsékletének is megfelelőt:D Balázs igazi mosolyalbum, míg Bence rém zsörti tud lenni.:o)

dviki,
ismerős:D nekem mindig a netezés viszi el a csekélyke szabadidőmet:(, de olyan jó nézelődni,blogokat olvasni, ötleteket meríteni, kutatni:D

dviki írta...

Timi, gondolhatod, hogy én sem a házimunkát helyezem előtérbe...nekem is a net...ha 1-2 nap kimarad, hát odavagyok! ;))) Én is idekattintok, odakattintok, pár mintát letöltök... és így megy ez szinte minden nap! :DDDDD
Most is a szekrényajtó már szinte "dudorodik", ahogy a sok vasalni való be van tuszkolva. :DDD

Anita írta...

Látom, hasonló a körkép... annyi különbséggel, hogy én nem otthon netezek, hanem a munkahelyemen leginkább. De a házimunka így is tud ám háttérbe szorulni, mert akkor mikor hímezzek, meg varrjak, meg kössek? :))))