péntek, december 12, 2008

Ez az amit nem lehet megunni...

Ma elmentem a kerületi Te.coba, hogy beszerezzem a hozzávalókat az Editnél látott keleti csemege elnevezésű sütihez. Sajnos nem jártam sikerrel, igaz nem voltam túlságosan elszánt és nem hadakoztam a pénteki nagybevásárlókkal a gondolák között. Megnéztem ott ahol elvileg lenne az ostyalap, de nem volt, sebaj majd az ünnepek után újra nekifutok.

Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy pont ma hoztak akciós orchideákat az üzletbe, ráadásul ezek igencsak méretes példányok nagyon jutányos áron. Hosszas vívódás után(fél perc) beláttam, hogy mindenképpen szeretnék ilyet, mert már annyiszor de annyiszor hagytam ott hasonlót a baum.xban az ára miatt(2,5szer ennyiért) most itt a soha vissza nem térő alkalom és annyira könyörögtek, hogy hozzam őket haza. Még sírt 2 szép darab, de tudni kell hol a határ.:D

Idén december 21-én lesz 10éve, hogy megismerkedtünk a férjemmel, így gondoltam megkönnyítem a dolgát ajándék ügyben és meglepem velük magam:o))) szerencsére ez a 10év elég volt ahhoz, hogy a férjem kiismerjen, így csak mosolygott mikor előadtam a storyt:o) itt talán jól látszik milyen szép nagyok, bár a papírjukon 50cm szerepel, olyan 75-80cm magasak, amit a phőnix pálmám is alá tud támasztani :o)szinüket tekintve:
hófehér sárgaközepű(fehér virágból sosem elég:o))
halványrózsaszín pici lilás beütéssel
és
magentapöttyös sárga(ilyenem még nem volt)

és hogy látszódjon miért is szerettem bele, azt hiszem a kép magáért beszél, tenyérnyi! nagyságú virágai vannak a fehérnek és ha lenne hosszabb karóm látszana, hogy kb. 1méter magas szára, igazi gigantikus orchidea:o)))

orchidea kedvelőknek talán nem nehéz kitalálni, hogy mire vágyom még, nos igen egy(vagy több) mini orchideára, talán majd tavasszal meg lep vele valaki;o)

7 megjegyzés:

Nina írta...

Csodálatosak!! Irigykedek :)))))
Nekem most csak egy van, épp kezdi lepottyantani a virágait. Kíváncsi vagyok, legközelebb mikor örvendeztet meg ismét....
A minik nekem is nagyon tetszenek, de sok virágosnál drágább az óriásoknál is. Egyszer láttam valahol olcsón, de én balga otthagytam.... Azóta is bánom.
Nem szabad kihagyni az ilyen akciókat!
Néha Ikeában is van ám ;)

mmama írta...

Az ostyalapokat, a pudingok, és a
sütő izék mellett találod, a gondola
felső részében a középső közlekedő
rész felé.
Én a soroksáriban ott találtam ma.
De ezek olyan egyformák.
És vigyázz, mert a kedves vásárlók összedobálják ugy hogy el van töredezve. Válogatni kell.
Jó vásárlást !

Timici írta...

Nina, nekem az első példányom IKEÁból van, az 1,5évig nem virágzott újra:(, de akkor aztán fél évig folyamatosan:o). Aztán van olyanom is, ami már május óta virágzik egyfolytában:o))) Minikét kár hogy otthagytad, sebaj majd legközelebb. A minik ált. drágábbak sajnos, de olyan szépek, nagyon vágyom egyre.

mmama, szia, köszönöm hogy benéztél, gyere máskor is.:o)
Köszönöm a jó tanácsot megfogadom, legközelebb ott keresem majd akkor hátha nálunk is ott van, mert most a háztartási kekszek, ostyák környékén kutattam utána hiába.

Szentpyr írta...

Játééék? Hmm, hmm:)?

Névtelen írta...

Szia! Megdobtalak egy hógolyóval, remélem sikerült vele eltalálnom. ;-)

Ányi írta...

Szia Füles!
Most találtam meg a blogodat, főzés közben belekukkantottam, de jó, hogy előkerültél, örülök neked!
Ha megvan az államvizsgám, nem menekülsz, találkozzunk ;-)))

Timici írta...

Lányok, hógolyó eltalált,köszönöm:o)

szia Ányi, én is sokat gondoltam már Rád, feltétlen találkozzunk, számomat tudod ugye? ünnepekre hazamegyünk, de kész rohanás lesz az egész, jövőre azért csak sikerül összehozni valamit;o) Fiúkat puszilom és nagy kalappal az államvizsgádhoz!!!